HTML

FMA, 1. évad: ahol az alkímia mindennapos

Fire san 2015.06.02. 18:30

Régen kezdtem el ezt az animét s december utolsó napjainak az egyikén fejeztem be. Nem tudom már, miért vettem fel a "meg kell nézni" listámra. Talán azért, mert mecha tartalmú történeteket kerestem, talán azért, mert érdekelt a leírás alapján és emellett "alapmű".
Három dolgot azonban biztosan állíthatok:
- nem ebben az évben készült,
- nem rövid, legalábbis számomra az ötvenegy rész nem számít rövidnek,
- érdemes volt megnézni.
Térjünk rá a főszereplőkre. Egyik sem idős, a nevük: Edward és Alphonse.
edward_and_alphonse.jpgDe ne essünk kétségbe, nem ilyen fiatalként látjuk őket az ötvenegy rész alatt.
(Figyelem, spolier veszély, szóval ha nem szereted a spoliereket, úgy látszik, számodra itt az olvasás vége. )
A szeretet miatt elkövetnek egy tiltott dolgot, melyet -ahogy a neve is mutatja- tilos véghez vinni.Ezzel mit sem törödve tették azt, amit jónak láttak és ennek meg is lett az eredménye. Azonban az egész anime során végig vonul a vágy, hogy visszacsinálhassák az egészet.
fma_art_02.jpgMég mielőtt azt hinnénk, hogy nagyobb a báty, míg a kisebb az öccs, leírom,hogy pont fordítva van. És emiatt lesz néhány vicces jelenet a részek során: ugyanis az animében szereplők is bele esnek abba a hibába, amit egy mondattal előbb leírtam.
Edward belép az állami alkimistákhoz és megkapja az Acél alkímista nevet: a bal lába és jobb keze miatt. Továbbra is az a célja, hogy testvérével megszerezzék a Bölcsek Kövét, melyről egyre többet tudnak meg. Például azt, hogy ez a vörös kő emberi életekbe kerülnek. Én azt vártam, hogy kiderüljön: van megoldás a létrehozására úgy,hogy nem kell feláldozni érte életeket.
Szerintem itt (is) bátran kijelenthetjük, hogy nem minden az, aminek látszik. Talán ez is adja a sorozat fordulópontjait.
A történet során megjelennek a többi szereplők is, de nemcsak egyszer, egy villantásnyira.
Ő lenne az egyik. Az utolsó részekhez közeledve sajnáltam meg:

falank1.jpg
Így kép alapján, ketten gonosznak tűnnek:
lust_fma_full_200096.jpg
profile_picture_by_greed_homunculus_fma-d5bp64g.jpg
Az animében van egy bizonyos kapu, amit sokszor látunk. Kissé rémisztő lehet, ugyanis fekete és szemek merednek a nézőre, aki előtte áll:
kapufma344qx3.jpg
És ha ez nem lenne elég, akkor láthatjuk, hogy a kapuban kis emberkék állnak:
gatechildren.png

De kerüljünk ki a rémisztgetésből, következzék még néhány kép,más szereplőkről. 

Hiába lány,mégis egy férfias foglalkozást választott magának:
tumblr_m8zirnf7dk1qcz3g9.jpgŐk ketten állami alkimisták:
allami_alkimista.jpg
De ha nem gond, akkor a bemutató/vélemény vége felé "sétálgatnék".
Most eszembe jutott, hogy mi lenne, ha elkezdeném pontozni az animéket. Azonban azonnal rájöttem, hogy pontszámokat nagyon nem tudnék annyira osztogatni (még). Helyette csak érzem, hogy melyik történet jön be és mennyire.
Nos, FMA első évada tetszett: érdekelt a történet, nem vágtam rá, hogy lapos, mint az asztal felszíne. Amikor már az utolsó rész maradt hátra, fent maradtam fél háromig csak azért, hogy megnézhessem. Talán ez mond valamit. Mit szoktak még pontozáskor osztályozni? Ja igen, a kidolgozottságot. Számomra megfelelő (én sok fajta rajzolást elviselek, elfogadok) és szép is. Elégedett voltam a megjelenítéssel és remélhetőleg a mozifilmek és a második évad is fogja nyújtani ezt a minőséget.
Apropó, második évad. Az (sajnos) nem az elsőnek a folytatása. A különbség másban rejlik: míg az első eltér a mangától, addig a második hű marad hozzá. Majd meglátjuk, mennyire tetszik, de megelőlegezem, hogy nem leszek csalódott.
Ha jól tudom, két mozifilm létezik: Shamballa hódítója, Milos szent csillaga. Az előbbi az első évadhoz, míg a második a másik évadhoz tartozik. (De javítsatok ki, ha tévedek. )
És elérkezett a beszámoló vége, remélem, felkeltettem az érdeklődéseteket az anime iránt. :)

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyesturmix.blog.hu/api/trackback/id/tr77018279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása