HTML

No game no life: egy fekete kontúr nélküli világ

Fire san 2015.06.22. 23:16

 Az anime különlegessége az, hogy nem használnak fekete kontúrt se a karaktereknél, se máshol. Van, akit zavar, van akit nem. Engem nem idegesített vagy legalábbis nem tudok róla. :D 
Aki ezt a történetet meg akarja ismerni, az tizenkét rész alatt teheti meg és megtudja, hogy egy testvérpáros mire képes. Azt tudni kell, hogy a két főszereplő nem azonos nemű. Az egyik Sora, a másik Shiro s hiába gondoljuk azt, hogy az előbbi nevet a lány kapta meg, be kell látnunk a későbbiekben, hogy tévedtünk. Ugyanis Sora az a fiatal férfi, míg a másik név tulajdonosa az ellenkező nembe tartozik. 
Én az animét félbehagytam régebben, mert az első rész miatt azt gondoltam, hogy a történet egy zárkózott személyről fog szólni és az ő világáról, aki nem nagyon szeret az emberek közt lenni, társaságát maximum a családtagok jelentik és a kedvenc időtöltése sem a focizás vagy bármilyen más sport. 
Azonban vagy egy hónapja mégis folytattam és végig is néztem. Úgy látszik, már megbarátkoztam azzal a gondolattal, hogy nem az első részben látott világot folytatták, hanem egy teljesen mást. (azt azért meg kell jegyeznem, hogy nem a legelején hagytam félbe, hanem kicsit később)
Szóval: a történet arról szól, hogy adva van egy testvérpár, akik mindig együtt vannak és belecsöppennek egy olyan világba, ahol karddal vívott csaták nem léteznek, hanem "csak" játékkal döntik el, hogy ki legyen a győztes. Egy földrész a tét? Jó, akkor egy játékban kell részt venni a két félnek. 
A két főszereplőnek is kijut a nem megszokott harcokból s elég csavaros észjárásukkal mindig olyan történik, amire a néző nem számít. Talán emiatt vittem végig a történetet. 
A No game no life c. animének vannak speciel részei, de mielőtt ezekre rátérnék, képeket mutatnék magáról a sorozatról:
no_game_no_life_shiro_alany.jpg

nogamenolife_paros.jpg

no-game-no-lifefantasyleny.jpg


Mivel a képek áradatának vége szakadt, jöhet speciel részek bemutatása. Teljesen mást vártam, mint amit kaptam. A rövidke epizódok (tehát ne készülj arra, hogy húsz percig kell nézni) szerintem több ecchi vonatkoztatású képkockákat tartalmaz, mint maga az anime. Így aki szereti azt, hogy lányoknak a domborulatait látja, az nyugodtan belevághat, nem fogja megbánni. Vagy ha mégis, akkor nem kell nagyon búslakodnia, mivel mint fentebb írtam, még tíz percet sem tesz ki egy speciel rész. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyesturmix.blog.hu/api/trackback/id/tr637533178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása