HTML

Jó,vagy rossz?:Code Geass: Hangyaku no Lelouch

Fire san 2014.10.06. 23:31

Fentebb a  teljes nevén olvashatjuk a Code Geass első évadjának a címét. Tegnap fejeztem be s egyáltalán nem bántam meg, hogy felvettem a listámra.
Gondolom már sokan ismerik ezt az animét, így megvan a véleményük róla. Azonban én is jönnék a sajátommal, egy kis leírással megfűszerezve. :)
Ez az anime huszonöt részből áll (plussz egy második évadból s néhány "kiegészítőből") és műfajilag besorolható a "mecha" animék közé.
Az alaphelyzet a következő: Britannia szuperhatalommá vált és a japánok is a hatalom részéve válnak. Nevüket,jogukat elvesztik, helyette megkapják a "11-es körzet" nevet.
A történet során nem egyszer találkozunk lenézéssel, mely abból adódik, hogy több britanniai kevésbé értékesnek tekinti a japánt.
Azonban feltűnik egy fiú, aki a 11-es körzet lakói számára a reményt fogja jelenteni. Ő az, akit az álarca miatt nem láthatunk és Zero álnevet viseli. Vajon miért ezt a nevet választotta?
Megismerkedhetünk még a történet folyamán egy fiúval, aki igaz,japán, de hűséges a birodalomhoz és emellett az életeket nagyra tartja, emiatt nem szívesen gyilkol.
Számomra az utolsó pár részben gyorsult fel nagyon, legalábbis ott lett nagyon-nagyon izgalmas. Hogy miért? Inkább nem árulnám el és tudjátok, mit kell tennetek. :) (Megnézni.)
És nem egyszer nem tudjuk eldönteni, hogy ki a rossz és ki a jó. Mindkettő egyszerre vagy a "megszokottság" győz, miszerint a világos a jó, sötét a rossz?

A -száraz?- szöveg után üdítőnek felkínálnék nektek néhány képet:

Vajon, a képen szereplők közül melyik személynek a neve szerepel az anime címében?:

Sakk tábla: ha megnézitek az animét,akkor megtudjátok, hogy hogyan jön a Code Geass-hoz ez a játék:

Az egyik főszereplő:

És sokan együtt:

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyesturmix.blog.hu/api/trackback/id/tr116762809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása